Elmúlt már, csupán emlék, de itt él tovább bennem,
Egy be nem teljesült álom, egy örökké tartó szerelem.
Egy halk dobbanás, mikor először a szemeidbe néztem,
Néma zokogás, mikor emlékül azokat felidéztem.
Egy fel nem foghatatlan érzés, mely igen csak erős,
Egy ragyogóan fénylő csillag, ha az égbolt felhős.
Egy bársonyos hang, mi estéről estére nyugtatott,
Egy titok, melyről senki más nem tudhatott.
Egy érintés, mi határozott és mégis gyengéd,
A szó, mi megváltoztatja egy ember életét.
S egyszer eljött a vég, mikor csak álltam tétlen,
Mint egy játékát összetörő kisgyerek a járdaszegélyen.
Bámultam, s nem tudtam, mit tegyek,
Fel nem fogtam, hogy ekkora pofont adhat az élet.
S ha visszagondolok, talán még most is fájóan éget,
De mégsem bánom, hiszen bármit megtennék érted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése